Ma találkozott a Városüzemetetési Osztály, a tervezői, rendőri és városgazda oldal és persze az MK a miskolci PH-ban az Andor utca kapcsán.
A városháza azzal a javaslattal állt elő, hogy a Zöld Nyíl villamosprojekt kapcsán z Andor utcán egy 6 m széles egyirányú úttestet hoznának létre, kétirányú kerékpáros sávval, lehetőség szerint a villamos projekt költségvetéséből fedezve nyugat felé a Károly utcáig. Továbbá, város bead egy kb. 200.000.000 forintos pályázatot az aktuális ÉMOP-ra amelyből a belváros elkerülő kerékpáros főközlekedési útvonalat illetve a Belváros és a Tiszai PU valamint csatlakozó elemeket finanszíroznának. Sikeres pályázat estén szóbali ígéretet kaptunk, hogy javaslataink alapján kerül megvalósításra a projekt.
Jövő héten újabb találkozót tartunk az idei kerékpáros beruházások keretösszegének (5.000.000 forint) felhasználásával kapcsolatban, illetve május végén László Jánost, Kovács Virágot és Németh Derst várjuk szeretettel, hogy meggyőzzék és tovább erősítsék az együttműködést a tárgyaló partnerekkel.





















