4. KPBP Vonzó kerékpárosbarát környezet kialakítás


Vonzó kerékpárosbarát környezet megvalósítása: az alapinfrastruktúrát kiegészítő
szolgáltatások és létesítmények, valamint a kerékpáros és közösségi közlekedés (illetve más módok) kombinációja által.
A vonzó környezettel kialakításával az anyag 3.4 és 5.3 fejezete foglalkozik.
Ide várjuk a hozzászólásokat ezzel kapcsolatban.

magwas képe

kombinált

kombinált közlekedés
elírás: "dobozo "
A szállíthatóság biztosításánál annyit mondani, hogy "majd az új járműveken", nem mindíg életképes, gondoljunk csak a metróra, ahol a jármű simán alkalmas ma is a bringaszállításra, vagy a fogaskerekűre, ami túl fontos ahhoz, hogy várjunk amíg kicserélik, főleg hogy egy pőrekocsit kéne hozzátoldani. A mérföldköveket ennek keretében kicsit át kéne alakítani:
HÉV, fogaskerekű: itt valahogy a szállított utasszám függvényében kellene meghatározni növekedést. A fogaskerekűn úgy, hogy az néhány éven belül a bringáknak dedikált pőrekocsit jelentse.
busz, trolibusz: 2009: 5 hegyvidéki járat, 2010: a járatok 30%-a, 2011: 60%, 2012: 90%, 2013: 100%
villamos, metró: 2008: csúcsidőn kívül kocsinként 2 db, 2009: kocsinként 2 db, 2010-től az utazási igények szerint

Ugyanakkor a kerékpáros multimodális közlekedés nagyon fontos eleme a vonat. Itt az agglomerációra is, de a városon belüli közlekedésre is gondolok. Budapestnek ezen a területen hatamas tartalékai vannak, ami ha jól tudom valamilyen S-bahn koncepcióban csúcsosodik ki. Persze a MÁV begyöpösödöttségét ismerve ez még évekig probléma lesz, pedig megfelelő járatszervezéssel nem csak ingázókilométerek millióit, de rengeteg városon belüli utazást is át tudnának csábítani, gyakorlatilag nulla beruházásból.
A kerékpáros budapest program szempontjából ez annyiban releváns, hogy az S-bahn koncepciót jelölni kellene a kapcsolódó dolgok között, itt pedig kijelenteni, hogy a városon belüli vonatközlekedés a kerékpározás számára
- fontos
- nem igényli új megállóhelyek létesítését (ezzel odázzák mindíg. hát a szegény gyalogosoknak kell is)
- beruházás nélkül ugrásszerűen növelhető lenne a kapacitása

Tájékoztatás:
a Millin a kerékpáros információs központot ide is be lehetne írni...

phorvath képe

A metrók felszíni

A metrók felszíni megállóinál (pl. a kék metrónál) simán megoldható a kerékpár szállítása. Egy-egy rámpát kell minden lépcsőre építeni, azon le-föl lehet tologatni a biciklit. Ez engedélyezéssel együtt is maximum 2008 végéig megoldható. Költsége egy zsák cement meg egy talicska sóder megállónként.

Ugyanez szükséges lenne az összes vasútállomáson és megállóhelyen, lehetőség szerint az aluljárókban is.

Külön kiemelném az Erzsébet-híd déli oldalán a pesti lehajtónál és a Déli pályaudvarnál a rámpa építését. Mindekettő komoly kerékpáros forgalmat bonyolít.

Ugyancsak megemlítendő, hogy az ilyen rámpás jellegű "akadálymentesítés" provizórikus jellege ellenére nagyon hasznos és azonnali javulást eredményez, ezért ezek engedélyezését és kivitelezését fel kell gyorsítani.

László János képe

Csak néhány problémát

Csak néhány problémát vetnék fel nektek a közösségi közlekedéssel kapcsolatban, ami felmerült a tárgyalások során, nem azért, mert nem fontosak, amiket írtok:
1. METRO: Ok, legyen, hogy a felszínközeli megállókban meg lehet oldani, de hogy lehet arantálni, hogy ilyenen száll is ki a delikvens. A mozgólépcsőkön nem vállalja valószínüleg a biztosító (az általános utasbiztosítás keretében)
2. HÉV: még az is problémákba ütközik a mai kocsikon, hogy (mint kértük) vegyék ki az üléssort, tegyenek középre oszlopokat, aminek támasztani lehet a kerékpárokat, mert, mint kiderült, a széke alatt valami elektromos bigyó van, az oszlopokhoz meg hatósági vizsga kell (ez talán folyamatban van..)
3. a Fogasnál nem fér az állomáson el pőre kocsi
Viszont igaz, jobban kell hangsúlyozni az s-bahn rendszerhez kapcsolódást.

phorvath képe

1. Ki lehet írni a metró

1. Ki lehet írni a metró tábláira, hogy melyik állomáson lehet biciklit levinni. A Londoni metróban pl. a kerekesszékesek számára folyamatosan nyitják meg a megállókat, de csak kb. a felén van lépcsőmentes peron, ezeket jelzik is. Mindenki eldönteheti, hogy van-e neki megfelelő megálló, vagy nincs. Elvégre felnőtt emberek vagyunk, nem kell, hogy mások döntsenek helyettünk. Ha valaki a Deákon akar kiszállni biciklivel, akkor így járt, legfeljebb visszamegy, vagy felküzdi magát a mozgólépcsőn saját felelősségére.

2. A HÉV-en szerelvényenként egy kocsi van átalakítva tudtommal. Át kell alakítani mindet, és máris van elég hely.

3. Beállhat úgy is a Fogas, hogy pl. a legutolsó ajtót nem nyitja ki. Így egy fél kocsinyi hely marad elöl, oda elfér simán a pőrekocsi. Csupán az ajtók nyitását kell átalakítani. Egy pár kapcsolót, meg 20 méter vezetéket beszerelni, és készen is van, de lehet, hogy már most is tudja a fogas ezt a trükköt. Természetesen lehet betonozni is, de így lehet egyenként a megállókat, nem kell az egész vonalon egyszerre.

Ha Londonban meg tudják csinálni, hogy bizonyos állomásokon nem nyílik a metró első vagy utolsó ajtaja, akkor nekünk ide az Észak-Balkánra is megteszi a megoldás.

Szólj, ha van még probléma, megoldom szívesen. :-)

magwas képe

Kb ezeket gondolom én is.

Kb ezeket gondolom én is. Meg még azt is, hogy nem értem, mi a baj a mozgólépcsőn bringaszállítással. A babakocsit sem könnyebb, azt meg lehet.

phorvath képe

5.3.1 Kerékpártárolók. A

5.3.1 Kerékpártárolók.
A határidők rendkívül elnagyoltak, és a kijelölt célok szerintem kishitűek. Konkrétabb célok kellenek és ki kell dolgozni a kerületekkel az együttműködést. Pl. minden kerületnek egyszerűsítenie kell a kerékpártárolók engedélyezését. (Lásd Hajtás Pajtás biciklitárolója...) Minden kerületi intézménybe (okmányiroda, önkormányzat stb.) intézményenként 20 biciklitároló 2009 végéig. Minden kerületi középiskolába diákok száma/30 biciklitároló 2010 végéig, diákok száma/10 biciklitároló 2011 végéig. A kerületek kereskedelmi központjaiba ugyancsak kell néhány 100-as biciklitároló kerületi pénzből, aztán majd lesz több is a cégek pénzéből.

2015-re azt szeretnénk, hogy 1.5 M x 0.15=225 K ember biciklizzen Budapesten. Akkor nem lesz elég 25 K biciklitároló.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.