MK hír

Gyere Velünk piknikezni!


|

Zenés Kerékpáros Stílusfesztivál

Egy underground szerveződésre szeretnénk Titeket meghívni: május 8-án, szombaton 14 órától, a Városligetben található Kertem szórakozóhelyen kerül megrendezése az első Zenés Kerékpáros Stílusfesztivál. Az esemény apropója, hogy egy kellemes, egész napos rendezvény keretében találkozhassanak egymással a bringás zenészek, bringás zenét játszó előadók, és a közönségük - a bringások.
Célja, hogy lehetőséget kapjanak a közösség muzsikusai, hogy magukat és produkciójukat egymásnak, nekünk bemutathassák, de a szervezők néhány húzónévről is gondoskodtak. A szervezők szeretnék, ha ez a rendezvény olyan lenne, amilyen a kerékpáros világ: sokszínű, sokrétű, sok stílusú – innen a "stílusfesztivál" meghatározás.
14:00 órától este 22:00 óráig 7 fellépő szolgáltatja az élő, zenés műsort, majd a DJ veszi át a terepet. A helyszínen lévő standokon pedig a különböző kerékpáros kiegészítőket készítő emberek, műhelyek mutatják be portékájukat, de jelen lesz még például a BringaKonyha is kitelepült szervizzel, a SkyLab Műhely egyedi vázfestéseivel, és, természetesen, a Magyar Kerékpárosklub is vár Titeket.

BringaPiknik
zenés kerékpáros stílusfesztivál
2010. máj. 8. szombat
Kertem, Városliget
Olof Palme sétány 3.
Kezdés: 14:00

A fellépők
-----------------------------
14:00 The Kovac Fixperience
15:00 Kerényi Tamás
16:00 Szabvány
17:00 Mulligan
18:00 Csürrentő
19:30 Bélaműhely
21:00 Rutkai Bori és a Betonka
22:00 Bringadiszkó (DJ)

(A kezdési időpontok tájékoztató jellegűek.)

* * *

The Kovac Fixperience
Kovács Fixista és a bringás rockerek hard rock tribute bandként vágnak oda.

Kerényi Tamás
A bringás turbadúr egyéni hangzású dalaival és gitárjával lép színpadra két balkánburger között.

Szabvány
Kicsit jazz, kicsit pop, de mindenesetre nagyon vokális. Kerékpárosan szép az élet!

Mulligan
Az a zenekar, akinek érdemes a zenéje mellett a dalszövegeire is odafigyelni! |

Csürrentő
Népzene, sodró lendület, jó hangulat. Talpalávaló kerékpáros népzenészek közreműködésével. Táncoljatok!

Bélaműhely
Kísérleti muzsikusok, akik nem csak közlekedési eszközként használják a kerépkárt. Őket nem csak hallgani, látni is kell. Sőt, kötelező!

Rutkai Bori és a Betonka
A magyar underground méltán népszerű énekesnőjének (és nem utolsó sorban a tavalyi CM-himnusz előadójának, Bácsi a biciklin) és muzsikus barátainak projektje.

* * *

A BringaTrafikban Tibinél több jeles, hazai kerékpáros kiegészítő-készítő, bringás holmijait is megtekinthetitek, megvásárolhatjátok, akár egyedi váz/testfestés rendelhettek a SkyLab műhely jóvoltávból, az MK pultjánál pedig az is beléphet majd a Kerékpárosklubba, aki eddig még nem tette meg.

A jó hangulatról Ti gondoskodtok, bringával vagy anélkül, de elgyertek!


Tanuljuk meg közösen, hogyan használjuk a kerékpárosoknak két irányba megnyitott egyirányú utcákat!


| | | | | |

A napokban megnyílik Budapesten az első olyan hosszabb útszakasz (belvárosi főutca: Kecskeméti utca, Petőfi Sándor utca, Bécsi utca), amely – annak ellenére, hogy teljes hosszában egyirányú – két irányba nyitott a kerékpárral közlekedőknek. Sok év közös munkájának az egyik legfontosabb eredménye ez, kellett hozzá az új KRESZ, sok ember igyekezete, jó szándéka, és elsősorban a közös erőfeszítésünk, hogy sokáig és sokan álltunk ki az ügy mellett…

Most, hogy elértük, tanuljuk meg használni is!

Mindannyiunk számára, akik a közlekedésben részt veszünk, új a helyzet. Új a buszok vezetőinek, új a többi autósnak, a gyalogosoknak is, és elsősorban nekünk, akik többnyire kerékpárral közlekedünk. Legálisan használhatjuk az utcát mindkét irányban, de tartsunk be néhány fontos szabályt, legyünk nagyon figyelmesek – elsősorban ezen múlik, hogy a most még meglévő félelmek, ellenérzések hamar eloszoljanak.

  1. Csak olyan egyirányú utcában lehet a menetiránnyal szemben kerékpározni, ahol ez ki van jelölve megfelelő KRESZ táblákkal.
  2. Legyünk nagyon figyelmesek, főleg a kereszteződések környékén, mert „szokatlan irányból” jövünk, nem számítanak ránk. Itt különösen fontos az a szabály, hogy nekünk kell igyekeznünk mindent előre látni.
  3. Bármelyik irányba közlekedünk, tartsunk jobbra, azaz haladjunk a menetirányunk szerinti jobb oldalon, és engedjük elmenni a nálunk gyorsabban haladókat.
  4. A kereszteződésekben – jöjjünk bármely irányból – a KRESZ szabályai érvényesek: elsősorban a jobbkéz-szabály, ha tábla ezt nem változtatja meg. Csak akkor menjünk be a kereszteződésbe, ha biztosak vagyunk abban, hogy szabad az út!
  5. Ha a forgalommal szemben haladunk, és olyan, széles jármű jön velünk szemben, ami nem – vagy csak nehezen – férne el mellettünk, húzódjunk félre, akár álljunk is meg, engedjük elmenni. Különösen fontos ez ott, ahol buszok közlekednek és teherszállítók végzik a munkájukat.
  6. Itt se használjuk a gyalogosok felületét kerékpározásra. A most megnyíló belvárosi főutca ráadásul olyan út lett, ahol nincs külön szegéllyel elválasztott járda (ún. vegyes forgalmú utca), a gyalogosok sétálnak, egyik oldalról a másikra bárhol átmehetnek, és nem számítanak arra, hogy mindkét irányból jöhet kerékpáros. Nagyon figyeljünk rájuk, ők még a kerékpárosoknál is sérülékenyebbek!
  7. Ez az úttípus nem alkalmas arra, hogy gyorsan haladjunk a kerékpárunkkal. Ha sietünk, erre a célra válasszuk valamelyik párhuzamos főutat.
  8. A József Attila utcánál még pár hónapig nem készül el a jelzőlámpa, ami lehetővé tenné az ellenirányú áthaladást. Addig az Október 6. utca (a Szabadság tértől a József Attila utcáig) még nem járható kerékpárral a menetiránnyal szemben, az ígéret szerint a hiányzó lámpa pótlása után ez a szakasz is „kétirányúsodik”.

BAM-tól a CM-ig - minden napra egy program


| | |

Figyelemfelkeltő programok az Európai Mobilitási Hét alkalmából a Magyar Kerékpárosklub szervezésében

A Magyar Kerékpárosklub idén is több figyelemfelkeltő programmal készül az Európai Mobilitási Hétre, így 2010. szeptember 16 és 23 között többek között Bringázz a munkába! kampánynyitó utcabállal, kormányzati aktafutam szervezésével, Cucc Cipelő CM kerékpáros felvonulással, utcafoglaló akcióval és Koppenhágából jöttünk… címen szakmai fórummal szeretné felhívni a figyelmet Budapest közlekedésének problémás pontjaira és azok lehetséges megoldásaira, annak érdekében, hogy városunk szerethetőbbé, élhetőbbé válhasson. Hétvégén a lezárt Andrássy úton rendezett egész napos utcafesztiválon, színes programokkal várunk mindenkit a Magyar Kerékpárosklub standjánál.

A Magyar Kerékpárosklub rendezvényei révén szeretné elérni, hogy

  1. az utak, járdák alkalmasak legyenek a békés együttközlekedésre, függetlenül attól, hogy gyalogosan, autóval, vagy kerékpárral közlekednek rajta,
  2. egyre több közlekedő számára valóban választható alternatíva lehessen a kerékpár a közlekedésben, és a mindennapi munkába járás során.
  3. a hivatalok közötti szállítások során környezetbarát szállítási módokat (pl. kerékpárt) vegyenek igénybe,
  4. a nemzetközi tapasztalatokból merítve, a pozitív kezdeményezéseket átültetve egy élhetőbb városban élhessünk,
  5. a köztérek, valóbban élhető közösségi térrekké váljanak minden városlakó örömére.

Ha egyetértesz céljainkkal, gyere és vegyél részt programjainkban és akcióinkban!

A Magyar Kerékpárosklub Európai Mobilitási Heti programjait itt találod.>>


KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ - MAGYAR KERÉKPÁROSKLUB


| |

Kedves Tagtársunk!
Szeretettel meghívunk a 2010. szeptember 5-én 15:00 órakor kezdődő rendkívüli
közgyűlésünkre.
Helyszín: Budapest, Margitsziget, Holdudvar (étterem)

Napirend:

  1. Levezető elnök, lebonyolítást segítők megválasztása, napirend elfogadása
  2. 2010-es korrigált gazdálkodási terv bemutatása, vitája és végszavazása
  3. Új Ellenőrző Bizottság jelöltjeinek bemutatkozása, megválasztása
  4. Tagdíj vitája
  5. Egyéb

A napirendi pontokhoz készült előzetes dokumentumokat e meghívó mellékleteként
olvashatod.
Ha a közgyűlés a meghirdetett időpontban nem határozatképes, 2010. szeptember 5-
én 15:30 órára ezúton összehívjuk a megismételt közgyűlést, azonos helyszínre.
Kerékpár tárolási lehetőség van, hozz lakatot!

2010. augusztus 10.

László János
elnök


Zöldebb és élhetőbb városok a Visegrádi Négyek országaiban


| | |

Zöldebb és élhetőbb városok a Visegrádi Négyek országaiban

2010 augusztástól egy éven át együtt dolgozik négy civil szervezet Prága, Budapest, Kassa és Torun városában. A közös cél a városi életminőség javítása, a városlakók aktivizálása ennek érdekében. Hasonló figyelemfelkeltő eseményekkel és tapasztalat cserével szeretnék segíteni egymás munkáját.

Az együttműködés elindítására Prágában került sor. Az Auto*Mat által augusztus 24-én szervezett sajtótájékoztató anyaga letölthető itt.

A mellékelt összehasonlító vizsgálatból kiderül, hogy a Visegrádi Országok a városi élet minőségét vizsgáló kutatásokban rosszabb helyen szerepelnek, mint a nyugati országok és a helyzet egyre rosszabb. Ennek oka, hogy háttérbe szorul a környezeti és fenntartható fejlődés kérdése a régió gazdasági helyzete mögött. Párizs, London, Koppenhága és a többi nyugati város a “jövő öko-metropolisza” címért küzdenek, előtérbe helyezve a jobb és egészségesebb életkörülményeket, a környezet védelmét, míg a Visegrádi Négyek még mindig a funkcionalista várostervezést követik, feláldozva életüket a gépjármű-forgalomért.

A partnervárosok bemutatása:

Prága
Prága az általános feltételeknél jobbakkal rendelkezik az életminőség fejlesztésének lehetőségeit illetően. Kulturális öröksége, a megőrzött történelmi városközpont és a jó minőségű közösségi közlekedési rendszer adott. Az elmúlt pár évtizedben azonban a város fejlődése nem eme előnyök kiaknázása felé halad. Ezeknek az értékeknek a kiaknázása helyett a város méregdrága, ugyanakkor a modern városfejlődés nem hatékony módját választotta, amikor a gépjármű-forgalom és a környezetétől elszigetelt épületegyüttesek és területek fejlesztése mellett döntött.
Az Auto*Mat jelenleg a közösségi terek minőségét promotálja, nyomást gyakorol a helyi önkormányzatokra, a város lehetséges változását bemutató kísérleteket, demonstrációkat szervez, amelyek a lakosságot célozzák. Legfontosabb rendezvényeik az évente megrendezésre kerülő utcai fesztivál, a Zažít město jinak (Éld meg a várost másképp), a nagy tavaszi és őszi Critical Mass kerékpáros felvonulás, és a kerékpározás, mint városi közlekedési mód infrastrukturális hátterének fejlesztéséért szervezett kampányaik. Ez a tevékenység része az Európa-szintű élhetőbb városok kialakítására való törekvésnek.
További információk: http://auto-mat.cz

Budapest
Budapest az elmúlt pár évben barátságosabb várossá vált azok számára, akik kerékpároznak, és a kerékpárt nap, mint nap közlekedési eszközként használók száma minden évben a duplájára nő. Tízezrek vesznek részt a budapesti Critical Mass kerékpáros felvonuláson. A várost mégis megbénítja a gépjármű-forgalom. Ez leginkább a Duna-parton figyelhető meg, amely kiválóan használható volna találkozóhelyként és rekreációs célokra.
A Magyar Kerékpárosklub 2002-ben alakult. Egyik fő célja a kerékpározás, mint városi közlekedési mód elterjesztése országszerte. Ennek előfeltétele, hogy az utakon megteremtsék a biztonságos, gyors és örömteli kerékpározás lehetőségét. A klub saját szakmai tanulmányokat készít, részt vesz az állami intézmények és szervek döntéshozatalában azoknak az embereknek a szószólójaként, akik napi szinten szeretnék használni kerékpárjukat.
További információk: http://kerekparosklub.hu

Kassa/Košice
A város nagy problémája a környezetbarát közlekedési mód számára nincsen megfelelően kialakítva az utak. Bár a városban rengeteg széles járda van, a főútvonalak mentén nem lehet legálisan kerékpározni. Amennyiben ez változna és a fő útvonalakkal párhuzamosan kerékpárutak épülnének, a kerékpáros közlekedés óriásit fejlődne még a kezdők és gyermekek számára is, és nőne azok száma, akik a kerékpárt választanák. Ez volna a leginkább pozitív hatással az élhető város kialakulására az utcákon.
A Kosice Beautifying Society 1882-ben alakult, tevékenységét 2004-ben kezdte ismét. Rámutat a rossz döntésekre, amelyek a közlekedésre és a környezetre negatív hatással vannak. A kormányzati szervek gazdasági és szociális növekedési tervével ellentétben a jobb közösségi közlekedést ösztönzi. A társaság minden héten Critical Mass-t és kisebb városi túrákat szervez, és népszerűsíti a kerékpározást, mint közlekedési módot.
További információk: http://mickosice.sk

Torun
Az észak-lengyelországi város (200.000 lakos) szerepel a UNESCO Világörökség listáján. Területének egyharmadát a múltban kialakított zöld területek és erdők teszik ki és a teljes várost egy zöld övezet veszi körül. Habár a történelmi központ gyalogos övezet, a város többi része szabályozatlan autófolyammal néz szembe. A közösségi közlekedés kifejezetten gyenge, annak ellenére, hogy a város próbálja modernizálni a villamos és busz járműparkját.
A Torun cyclists association sikerként könyvelheti el, hogy a lakosság már nem csak rekreációs eszközként tekint a kerékpárra, hanem a város fejlődésének lehetőségeként. A városi bizottság beillesztette a kerékpározást a város jövőbeni infrastrukturális fejlesztési tervébe. A kerékpáros infrastruktúra újra szerepel az új épületek és az utak rekonstrukciós tervében. A szövetség egy tagját konzultánsként alkalmazzák kerékpáros ügyekben a város közlekedésügyi osztályánál. A szövetség nyilvános kerékpártúrákat és különféle oktatási programokat szervez.
További információk: http://rowerowytorun.com.pl/

Fényképes beszámoló Prága kerékpáros közlekdéséről >>

Származási hely: 201008_Praga

Zalaegerszegi javaslatok


| | | |

Megkeresett bennünket idén tavasszal az Egerszegi Bringaklub részéről Grünwald Pál és Czeglédy András, akik már évtizedek óta figyelemmel kísérik a zalaegerszegi kerékpáros fejlesztéseket és a helyi kerékpáros forgalom érdekeit képviselik. Most úgy határoztak, hogy az új műszaki és jogi szabályozás adta lehetőségek kihasználásával egy új javaslat csomagot készítenek az önkormányzat számára.

Lássuk a folyamatot:


FreeCikli – A kerékpár kultúrtörténete – Kiállítás a BTM Kiscelli Múzeumában 2010. szeptember 4 – november 14.


| |

A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma 2010 őszén a budapesti
kerékpár(ozás) kultúrtörténetét bemutató kiállítást rendez. A kiállítás célja, hogy grafikák, fotók, útmutatókönyvek, plakátok, kisnyomtatványok, szabályrendeletek, filmhíradó-részletek, valamint antik és jelenleg is használatban lévő kerékpárok segítségével mutassa be a kérdéskör eddig kevésbé ismert aspektusait a 19. század második felétől napjainkig.

A részletes sajtóanyag itt olvasható:


Kerékpártároló a Műcsarnokhoz


|

A Műcsarnok nyilvános tervezési pályázatot hirdet a főbejárata melletti biciklitárolóra. A pályázók körét sajnos némileg leszűkíti, hogy csak képző- és iparművészeti felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók indulhatnak, de reméljük, hogy cserébe funkciót és formát megfelelően ötvöző tervek fognak születni. Ha képző- vagy iparművész hallgató vagy, pályázz! Ha nem, továbbítsd ilyen ismerőseidnek!


Koppenhágából jöttünk


| | |

Koppenhágából jöttünk… kerékpáros tervezői fórum

Koppenhágában, a „kerékpározás fővárosában” rendezték a Velo-City konferenciát 2010 júniusában. Az eddigi hasonló találkozók sorában az első, ami Velo-City Global névvel, és azzal kimondott szándékkal szerveződött, hogy ezúttal valóban összehozzon a világ minden tájáról kerékpáros szakembereket. Idén 17 magyar résztvevő volt a kerékpáros-szakmai világkonferencián, tervező cégek, hivatalok és hatóságok, illetve a sajtó részéről.

A koppenhágai konferencia után rövid beszámolóra, szakmai vitára hívjuk a közlekedési szakembereket, tervezőket a mobilitási héten.

A Magyar Kerékpárosklub, a Közlekedés Tudományi Egyesület
és a Magyar Urbanisztikai Társaság szeretettel meghívja Önt
egy kerékpáros szakmai fórumra az Európai Mobilitási Hét alkalmából.

MEGHIVÓ >>

Időpont: 2010. szeptember 23. csüt. 15:00-17:00
Helyszín: Főmterv - Tanácsterem (1024 Budapest, Lövőház u. 37.)

A találkozón két olyan témáról tartunk előadást, ami különösen aktuális hazánkban. Az előadásokhoz kapcsolódóan néhány meghívott tervező kolléga terveit, mint esettanulmányokat vitatjuk meg.

1. Koppenhága kerékpárosbarát úthálózata (közlekedési módok előnyben részesítésének kérdésköre, műszaki lehetőségek) - Előad:  Lendvai Gábor (Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal) és Dalos Péter (COWI Magyarország Kft.) Értékes szakmai vitát szeretnénk gerjeszteni ebben a témában. Tervezési példák: Budapest, kiskörúti kerékpársáv (Ercsényi Balázs, Főmterv), Dunakeszi kerékpársáv tervezése (Pej Kálmán, TANDEM Mérnökiroda)

Származási hely: Koppenhága útjai kerékpárral 2010június

2. Egyirányú utcák megnyitása kétirányú kerékpározásra : Áttekintést ad a nemzetközi gyakorlatról, több nagyváros tapasztalatáról Bencze-Kovács Virág (MK). A KRESZ módosítás, műszaki előírás módosítás után hogyan használható a magyar gyakorlatban? Tervezési példák: Szegedi egyirányú utcák (Dávid Gábor, Közlekedés Kft.), Budapest belvárosi vizsgálatok (Pej Kálmán)

Származási hely: Koppenhága útjai kerékpárral 2010június

Tervezési példákat minden résztvevőtől szívesen fogadunk A3-as vagy A2-es formátumban. (további egyeztetés: kozlekedes[at]kerekparosklub.hu)

A vitát vezeti Beleznay Éva (urbanista, Budapest volt főépítésze) és dr. Orosz Csaba PhD, (okl. építőmérnök, egyetemi docens, BME Út és Vasútépítési Tanszék)

Velo-City honlap >>
Beszámolók a Velo-City konferenciáról >>
Szakmai és képes beszámolók >>


Rendezhet-e Velo-City kerékpáros konferenciát Budapest 2013-ban?


| | | |

A Fővárosi Közgyűlés utolsó ülésén nem szavazta meg a legelső és legnagyobb presztízsű nemzetközi kerékpáros konferencia 2013-as budapesti megrendezéséről szóló előterjesztést. A Fidesz főpolgármester-jelöltje a Kerékpárosklub megkeresésére elmondta, hogy megválasztása esetén támogatná a konferencia megrendezését, mely jelentős mértékben elősegítené, hogy Budapest élhetőbb, egészségesebb kerékpárbarát várossá váljon.

A kétévenként, más-más európai városban megtartott Velo-City konferencia házigazdáját pályázati úton választják ki, csak az a város nyerhet, amely kellő mértékben felkészült a kerékpáros közlekedésre és elkötelezett a kerékpáros közlekedés fejlesztése mellett. A rangos nemzetközi fórum amellett, hogy neves közlekedési szakemberek, döntéshozók, civil szervezetek képviselői számára lehetőséget ad a nemzetközi tapasztalatcserére, a korszerű és fenntartható szempontok előtérbe állításával, a kerékpáros közlekedés helyének definiálásával a város közlekedési rendszerének újraértelmezését is elősegítené, így a konferencia révén Budapest még élhetőbb, szerethetőbb és tisztább levegőjű várossá válhatna. Münchenben a 2007-es konferencián megfogalmazott célok megvalósításával jelentősen javult a város közlekedési helyzete, nőtt a kerékpárosok száma és mérhetően javult a környezet állapota is.

A Magyar Kerékpárosklub elkötelezett a Velo-City 2013-as budapesti megrendezése mellett, ezért miután a Közgyűlés nem szavazta meg a hazai megvalósítást lehetővé tevő előterjesztést, egyeztetést kezdeményezett a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjével, főpolgármester jelöltjével. Tarlós István a találkozón biztosította László Jánost, a Magyar Kerékpárosklub elnökét, hogy amennyiben ez rajta múlik megrendezhető lesz az Európai Kerékpáros Szövetség csúcskonferenciája, így Budapest lehet az első közép-kelet európai város, amely otthont adhat a neves szakmai eseménynek.

A Velo-City konferencia szervezője immár 30 éve az Európai Kerékpáros Szövetség (ECF), eddig olyan városok adhattak otthont a rangos szakmai eseménynek, mint London (1984), Barcelona (1997), Párizs (2003), München(2007), Brüsszel (2009) és Koppenhága (2010).

További információ:
www.kerekparosklub.hu
www.ecf.com


Tartalom átvétel