Legfrissebb:
Voltunk a megbeszélésen hárman, kettő ellen! Így eleve nyerő helyzetből indult a beszélgetés, amit tetéztem egy kis házi sütivel.
a csepeli Önkormányzat megbízta a vagyon kezelő cégét (CSEVAK), hogy az idei évben léesítsen keréktártárolókat a kerületben,elsősorban az önkormányzati intézményeknél. Erre a munkára közbeszerzési pályázatot kell kiírniuk, mert más hasonló munkák miatt az éves összeg akkora, hogy a közbesz. törvény ezt előírja
[12:43:55 PM] Nemes László: tehát kb. júiusban véglegesedik a pályázati kiírás anyaga, addig várják az MK szakmai segítségét, javaslatait, szempontjait (tkp.elvárásait)
[12:45:54 PM] Nemes László: eddig elhangzott szempontok:
- a tárolók legyenek könnyen használhatók és hatékonyan lehessen hozzá lakatolni
- ha lehet, legyen térfigyelő kamera által megfigyelt területen (lopás ellen) vagy olyan helyen, ahol szem előtt van
- közterületen legyen, ne magán területen
[12:47:34 PM] Nemes László: - ne legyen könnyem szétbontható (mert akkor a lakatolás mit sem ér)
- a pályázatban nem lesznek konkrét helyszínek, csak darabszám, s a megbízó (Önk) majd folyamatosan adja a megrendelést a konkrét helyszínekre
[1:00:53 PM] Nemes László: - lehetőleg ne a járdából, zöldsávból vegyen el helyet, hanem az úttestből (azon belül is, ha lehet olyan helyen, ahová úgysem tudnak parkolni az autók)
[1:01:58 PM] Nemes László: - MK javasolta a Sheffield támaszt, (40 cm-en lévő vízszintes keresztrúddal, a női váz miatt)
Jó volna, ha lennének olyan kerékpárosok csepelen, akik hajlandóak bármilyen hasonló munkában segíteni akár mk tagok, akár nem. Szükség lenne emberekre, akik segítenének az intézményeket végigjárni, fotózni, beszélgetni igazgatókkal, gondnokokkal (ha éppen nem gyilkolásszák egymást), és ezt a dolgot úgy megcsinálni, hogy a következő húsz évben a gyermekeink mehessenek bringával suliba.
________________________________________
Mégfrissebb:
A Csevak Január 22-én 9 órára vár bennünket a Katona József utca 62-64-be, ahová Wolf Péterrel (MK szakértője) megyünk. Szeretném megkérni a Csepeli MK tagokat, aki tud, jöjjön el. Írjatok e-mailt a dgloria kukac freemail ponthura.
________________________________________
Friss:
1., A Csevak 20-a körül megnézné az MK által készített kerékpár tároló műszaki ajánlását, erre a megbeszélésre az MK képviselőjével együtt várnék jelentkezőket.
2., A csevakhoz eddig kevés visszajelzés érkezett az intézményektől a tárolók elhelyezését illetően, ezért szeretnék segítséget kérni tőletek, hogyan szerezzük meg az infót a kerületi lakosoktól, hogy mit szeretnének. Low-budget ötleteket várnánk. A csepel-infoval felvettem a kapcsolatot.
Eredeti bejegyzés: Sziasztok, küldjetek ide, vagy az info@csevak.hu címre olyan helyeket csepelen, ahova kell bicajtároló. Köszönjük.
"(Csepel újság 2009.12.11 http://www.csepel.hu/static/e-dok/File/CSEPEL_UJSAG/2009-12-11-43.pdf)
A 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet az országos településrendezési és építési követelményekrõl (OTÉK), illetve e rendelet 182/2008. (VII. 14.) Kormányrendelettel történõ módosítása elõírja, hogy kerékpártárolót kell biztosítani minden olyan építményhez, ahol rendszeres kerékpárforgalomra számítani kell. Ennek érdekében szeretne a CSEVAK Zrt. kerékpártárolókat elhelyezni azon intézményekhez, ahol a kétkerekûek tárolása nem megoldott,
és az igényeket jelzik a helyi vagyonkezelõnek. A javaslatot kb. 50 kerékpártároló elhelyezésére a CSEVAK Zrt.
kezdeményezésére Orosz Ferenc alpolgármester terjesztette a képviselõ-testület elé a 2009. szeptember 22-ei ülésen. A grémium megszavazta az 5,5 millió forintos fedezet biztosítását, egy másik határozatban parkbútorokra is különítettek el 35 millió forint forrást. Ennek egy része szintén kerékpártámaszok elhelyezésének a költségeit tartalmazza, és a játszóterekre, dühöngõkbe, parkokba bringával érkezõk tárolási gondjait szeretné megoldani.
Az önkormányzat a feladat megvalósítását tehát teljes egészében önerõbõl finanszírozza. A kerékpártárolókkal kapcsolatos tájékoztató levelet a vagyonkezelõ elküldte valamennyi csepeli oktatási, egészségügyi és szociális
intézmény vezetõjének, az önkormányzati szakágazatok vezetõinek, a képviselõ-testület valamennyi tagjának és a civil szervezeteknek. A visszajelzések összesítése jelenleg folyik, de még lehet az igényeket megírni az info@csevak.hu címre. A kerékpártárolók beszerzésére, elhelyezésére közbeszerzési eljárást ír ki a Csevak Zrt. A nyertes vállalkozó a szerzõdéskötést követõen kezdi meg a kerékpártámaszok elhelyezését, várhatóan 2010 elsõ felében. A tárolók kialakítása nem építésiengedély-köteles. Úttesten, járdán történõ elhelyezés esetén azonban terveztetni szükséges, és a tervezett kialakításra forgalomtechnikai kezelõi hozzájárulást is kell kérni. A kerékpártámaszokat 2010-ben folyamatosan telepítik. V. V."
























Köszi az összefoglalót,
Köszi az összefoglalót, Laci. :)